
Üdvözlet
Kedves látogató!
Üdvözlöm honlapomon, melyet szeretnék folyamatosan bővíteni. Sajnos időm nagyon kevés akad erre, de bízom benne, hogy sikerül hasznos vagy esztétikus tartalommal megtölteni.
Amennyiben bármilyen észrevétel, javaslat, kritika merül fel Önben, kérem ne habozzon és levélben írja meg, ígérem igyekszem majd figyelembe venni.
Oldalamon elsősorban hobbimmal kapcsolatos anyagokat, információkat tervezek megjeleníteni. Itt elsősorban makettezésre és vasútmodellezésre gondolok. Előbbi gyerekkorom óta elkísér és mindig csodálattal töltött el a valósághű makettek látványa. A vasútmodellezés szintén gyerekkorban kezdődött, mikor alsósként megkaptam első TT (1:120) méretarányú modellkészletemet. Készítettem is egy kis terepasztalt, mely sokáig a pincében várt jobb sorsára. Ez akkor következett be, mikor fiam is érdeklődni kezdett a Thomas filmsorozat kapcsán a vonatok iránt. Ekkor a régi asztal is előkerült és fiam vette birtokba, én pedig egy nagyobb asztal építésébe kezdtem. Tapasztalva azonban, hogy a TT méretarányban a termékkínálat nem teljes, így néhány dolgot magam kezdtem el készíteni. Ezeket, illetve technológiáját szeretném megosztani Önnel.
Köszönom, hogy meglátogatta oldalamat és bízom benne, hogy a rá szánt időt nem tartotta pocsékolásnak.
Tisztelettel:
Jakó Attila
